A Hangyász-köd - NGC 6726-27

Tipp: Kattintson a képre a teljes felbontású változatért. A nagy képet az egérrel lehet mozgatni.

Az Északi korona-csillagkép (Corona Borealis) déli hasonmása nem meglepő módon a Déli korona-csillagkép (Corona Australis), benne pedig számos érdekes objektum mellett található egy hatalmas molekulafelhő, a Corona Australis-molekulafelhő, aminek egy részlete látható a fotón. Ezt a részét az amatőrcsillagászok Hangyász-ködnek hívják, mert megjelenésében hasonlít a hangyászra: Az állat testét a kép bal felében található barna, sötét porfelhő alkotja, a szemek a kép közepén látható két fényes csillag, az ormány pedig a kép jobb oldalán lefelé görbülő keskenyebb sötét porködből áll. A teljesség kedvéért még egy hangyabolyt is sikerült a képre csempésznem, amit a kép jobb felső sarkában lévő gömbhalmaz testesít meg.

Corona Australis-molekulafelhő

A képen az óriás molekulafelhő különböző részei különböző módon jelennek meg. A barna részeket nem világítja meg, és nem is gerjeszti fénylésre semmi, ezért sötét foltként csak a mögöttük található objektumok kitakarása révén válnak láthatóvá. A köd kéken fénylő részeihez közel fiatal csillagok vannak, melyek kék fényét a molekulafelhő visszaveri, mintha kék fényű lámpával világítanánk a sötéten kavargó sűrű ködre. Egy-két helyen idősebb csillag sárga fényét is láthatjuk tükröződni a ködön, ha figyelmesek vagyunk.

Kozmikus árnyjáték

NGC 6729A kép közepénél látható két fényes csillag körüli reflexiós ködöt, valamit a tőle balra található legyező alakú részt Johann Friedrich Julius Schmidt az Athéni Csillagvizsgálóban fedezte fel 1861-ben. A kék reflexiós köd az NGC katalógusban két külön objektumként szerepel 6726 és 6727 azonosítóval, míg a legyező alakú köd a 6729-es sorszámot kapta. A legyezőt az R CrA nevű változócsillag világítja meg.  A csillag körül, hozzá közel sűrű por- és gázfelhő kering gomolyog, ami időnként jobban, néha kevésbé nyeli el a csillag fényét, emiatt a csillag fényességét változni látjuk. A folyamat mellékhatásaként a csillag tágabb környezetében található anyagra is hol több, hol kevesebb fény vetül, így a legyező is változtatja fényességét. A köd fényességváltozása akár már 24 óra leforgása alatt is kimutatható. Tulajdonképpen egy kozmikus árnyjátékot látunk: a csillagtól távolabbi gázok alkotta vetítővászonra a csillag körül keringő porfelhők mozgó árnyéka vetül. A jelenség érdekes és izgalmas, és szerencsére nem egyedülálló, ezért az északi égbolton is van hasonló objektum, például az Egyszarvú csillagképben található NGC 2261, amit híres felfedezőjéről Hubble változó ködének nevezünk.

Az óriás molekulafelhő egyike a Tejút hozzánk legközelebbi csillagkeletkezési régióinak, belsejében számos újszülött csillag található, melyeket még csak infravörös felvételeken lehet megfigyelni, a látható fény tartományában nem, mivel még, kevés kivételtől eltekintve, nem volt elegendő idejük arra, hogy a körülöttük lévő sűrű felhő anyagát csillagszelükkel szétfújják.

Herbig-Haro objektumok

HH 99HH 100A molekulafelhő hozzánk közelebbi peremén kialakult csillagokat azonban már megpillanthatjuk. Néhányuknál a forgástengelyükkel párhuzamos irányú, nagy sebességű erősen fókuszált anyagkiáramlás, figyelhető meg. Ezeket a kiáramlásokat a csillagászatban jet-eknek hívjuk. A fiatal csillag körül, a csillagkeletkezés során megmaradt anyag a csillag forgási síkjában a csillag körül spirális pályán zuhan a csillag felé, majd -valószínűleg erős mágneses tér hatására- a keringési síkra merőlegesen a csillag forgástengelye mentén két keskeny nyalábba rendeződve, akár többszáz kilométer másodpercenkénti sebességgel kilökődik. Az anyagnyaláb a környező gázokkal ütközve lelassul és olyan mértékben felhevül, hogy benne a gázatomok ionizálódnak, és az emissziós ködökre jellemző sugárzást bocsátanak ki. Már a XIX. század közepén észleltek ilyen objektumokat, de akkor még nem sejtették, hogy mennyire különböznek a hagyományos emissziós ködöktől. HH 101A csillagászok csak az 1940-es években kezdtek felfigyelni ezen különös objektumokra, elsőként George Herbig és Guillermo Haro, akikről végül ezt az objektumtípust elnevezték. Ma már több mint négyszáz ilyen objektumot ismerünk összesen, melyekből néhányat sikerült a képen megörökítenem: a hangyász szeme felett halvány piros pontokként megjelenő HH 99, a legyező melletti csiga alakú HH 100, és tőle kicsit lejjebb, piros foltként látszó HH 101.

A hangyász éhen marad

A molekulafelhő és annak különböző részei, beleértve a belőle keletkezett fiatal csillagokat és a Herbig-Haro objektumokat, egyetlen összetartozó egységet alkotnak, távolságuk körülbelül 420 fényév, amivel egyike a Tejútrendszer hozzánk legközelebb eső csillagkeletkezési régióinak. A kép jobb felső sarkában található öreg csillagokból álló gömbhalmaz azonban egy sokkal távolabbi objektum, tőlünk mintegy 28000 fényévre található. A hangyásznak tehát igen nagy távolságot kellene leküzdenie, hogy lakmározhasson belőle...

Share on Tumblr                 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés segít eldönteni hogy ön valódi felhasználó-e, és így kiszűrni a kéretlen reklámokat.