A Hélix-köd - NGC 7293

Tipp: Kattintson a képre a teljes felbontású változatért. A nagy képet az egérrel lehet mozgatni.

A Hélix-ködöt szó szerinti fordításban Csiga-ködnek is nevezik, na nem az éti csigával való hasonlatossága miatt, hanem mert a mi irányunkból nézve olyan, mintha egy térbeli csigavonalra látnánk rá, közel tengely irányból.

A Hélix-ködöt (NGC7293) a XIX. század első felében fedezte fel Karl Ludwig Harding német csillagász, akinek a nevéhez többek között a harmadik ismert kisbolygó,  a Juno felfedezése is köthető.

A hozzánk legközelebbi planetáris ködök egyike, távolsága mintegy 700 fényév, kiterjedése pedig körülbelül 2.5 fényév. Egy 2002-ben megjelent tanulmányban a köd mért tágulási sebességét alapul véve kiszámították a tágulás kezdetének, a köd keletkezésének időpontját. A kapott eredmények alapján a Hélix-köd kora körülbelül 11000 évre tehető.

A planetáris köd az emissziós ködök egy speciális típusa. A megtévesztő elnevezés a mély-ég objektumok felfedezésének hőskorából ered, amikor is ezen kis kiterjedésű, a távcsőben bolygóra emlékeztető megjelenésű emissziós ködök mibenléte még nem volt ismert, ezért jobb híján a megjelenés alapján nevezték el őket.  A nagy kiterjedésű emissziós ködök általában hidrogénből állnak, bennük a közelmúltban csillagkeletkezés zajlott, és a köd anyagából keletkezett fiatal forró csillagok erős ionizáló sugárzása kelti fénylésre a hidrogénfelhő maradványait. A kis planetáris ködök ezzel szemben a csillagok életének végén keletkeznek. Amikor egy csillag magjában az elsődleges, hidrogénből héliumot előállító fúzióhoz szükséges hidrogén koncentrációja csökkenni kezd, az energiatermelés és a gravitációval addig egyensúlyt tartó sugárnyomás is csökkenni kezd, a gravitáció pedig egyre jobban felülkerekedik. Ennek hatására a csillag magja összehúzódik, benne a nyomás és a hőmérséklet emelkedik. Üstökösszerű csomókEközben a csillag külső, hűvösebb rétegei felfúvódnak, és az erősödő csillagszél hatására a csillag légköre a csillagközi térbe áramlik. Ezt az állapotot a vörös óriáscsillag állapotnak nevezzük. Amikor a mag felszíni hőmérséklete eléri a 30000 kelvint, erős UV sugárzást bocsát ki, ami ionizálja és fénylésre gerjeszti a csillag ledobott légkörét. Ezt a csillag körüli fénylő gázburkot nevezzük planetáris ködnek. A Hélix-köd szülőcsillaga egy a Naphoz hasonló csillag volt, a képen a köd kellős közepén látható.

A Hélix-ködben fedeztek fel először üstökösszerű csomókat, amik a környező gázoknál ezerszer sűrűbb képződmények. A központi csillag felé eső oldalukat erősebben éri a csillagszél és az erős sugárzás, ezért erodálódnak, párolognak, és a csillag szele csóvát képez belőlük a csillaggal átellenes oldalon, sugárirányban. A csomók mérete nagyjából a Naprendszer méretével összemérhető, tömegük viszont csak Föld-tömegnyi.

Share on Tumblr                 

Új hozzászólás

By submitting this form, you accept the Mollom privacy policy.