A Kígyó-köd - Barnard 72

Tipp: Kattintson a képre a teljes felbontású változatért. A nagy képet az egérrel lehet mozgatni.

Mi is lenne megfelelőbb hely az égen a Kígyó-köd számára mint a Kígyótartó-csillagkép?

A Kígyó-ködöt (Barnard 72) Edward Emerson Barnard katalogizálta először a Barnard Catalogue of Dark Markings in the Sky című művében, melynek 1919-es kiadása már 182 sötét ködöt tartalmazott, 1927-ben pedig már 369-et. Barnard nevéhez fűződik a Barnard-csillag nagy sajátmozgásának felfedezése és kimérése is, ami máig a legnagyobb ismert sajátmozgású csillag az égen.

A képen a Kígyó-köd felett található kisebb sötét ködök külön objektumként szerepelnek Barnard katalógusában (balról jobbra: Barnard 68, 69, 71 és 70) Távolságuk körülbelül 5-700 fényév, a Kígyó-köd pedig körülbelül 650 fényévnyire van tőlünk.

Mindegyik sötét- vagy más néven abszorpciós köd. Az abszorpciós ködök elnyelik a mögöttük található objektumok, csillagok fényét, ezért az égen sötét foltként látszanak világosabb háttér előtt. Összetevőjük között megtalálhatók az apró, mikronnál kisebb porszemcsék melyeket a környező gázok jege (főleg szénmonoxid és nitrogén jég) borít. Ez a kombináció jó hatékonysággal nyeli el a látható fényt. A sötét, hideg ködökben emellett jelen van molekuláris hidrogén, atomos hélium és számos összetettebb molekula, például ammónia és formaldehid is, bár ezek sokkal átlátszóbbak a jéggel borított porszemeknél.

A kígyó felett látható Barnard 68 jelű köd meglehetősen sűrű, kompakt objektum, ami saját gravitációja hatására egyre gyorsabb ütemben húzódik össze, és benne nagy valószínűséggel 200000 éven belül bekövetkezik a gravitációs összeomlás, aminek hatására új csillag születik belőle. Tömege körülbelül 2 naptömegnyi, átmérője pedig körülbelül fél fényév. Az ilyen sötét ködöket felfedezőjük, Bart Bok előtt tisztelegve Bok globuláknak nevezzük.

Share on Tumblr                 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés segít eldönteni hogy ön valódi felhasználó-e, és így kiszűrni a kéretlen reklámokat.