Az Írisz-köd - NGC 7023

Tipp: Kattintson a képre a teljes felbontású változatért. A nagy képet az egérrel lehet mozgatni.

A valaha készített leghosszabb expozíciós idejű képemen az Írisz-köd látható. A leírásban a megszokottaktól eltérően kicsit több figyelmet szentelek a fotó készítésének körülményeire.

Az Írisz-köd

Az Írisz-köd, melyre leggyakrabban az NGC katalógusbeli azonosítójával, az NGC 7023-mal hivatkozunk William Herschel fedezte fel 1794-ben. A Cepheus-csillagképben található, nyílthalmaz és reflexiós köd együttese. A kéken ragyogó reflexiós köd a virágra emlékeztető formája alapján az Írisz (Nőszirom) nevet kapta. Földtől mért távolsága körülbelül 1300-1400 fényév, a reflexiós rész átmérője pedig hozzávetőlegesen 6 fényév. A kék megvilágításért a buborék közepén található fiatal forró csillag felel. A buborékot maga a csillag hozta létre, intenzív csillagszelével kisöpörve a port és gázokat a közvetlen környezetéből. A fotón nagyon fényesnek látszó csillag látszólagos fényessége 7 magnitúdó, amit szabad szemmel csak a leggyakorlottabb megfigyelők pillanthatnak meg megfelelően sötét észlelőhelyről, kiváló légköri átlátszóság mellett. A képen látható, hogy a porfelhő lényegesen nagyobb mint a csillag által megvilágított kék része, valójában még a fotó látómezejénél is jóval kiterjedtebb. Nagyon apró szilárd részecskékből és gázokból, valamint egyszerű molekulákból áll. Ugyan a köd sűrűsége nagyon kicsi, hatalmas kiterjedése miatt mégis átlátszatlan a látható fény tartományában, ezért eltakarja mögötte található csillagok és egyéb objektumok fényét.

A fény természete

A halvány objektumok megörökítése nem egyszerű feladat, ami a fény természetéből fakad. Egy állandó fényességű forrásból a fotonok nem egyenlő időközönként érkeznek, hanem úgynevezett Poisson eloszlás szerint. Ez azt jelenti, hogy ha megszámoljuk az egyforma hosszú időintervallumok alatt beérkezett (pontosabban: detektált) fotonokat (nagyjából ezt csinálja a digitális fényképezőgép minden egyes pixele), akkor nem ugyanazt az eredményt kapjuk minden esetben. Néha több, néha kevesebb foton érkezik ugyanannyi idő alatt. Ez a képen zajként jelenik meg. A kép annál kevésbé lesz zajos, minél több fotont sikerül begyűjteni. Fényes objektumnál már viszonylag rövid idő alatt is kellően sok foton érkezik ahhoz, hogy zajtalan képet kapjunk, viszont minél halványabb egy objektum, annál hosszabb ideig kell számolni a fotonokat, hogy hasonlóan zajtalan legyen az eredmény. A zajhoz ezen kívül még néhány egyéb tényező is hozzájárul, de általában a fény ezen természete a legnagyobb zajforrás. Fényszennyezett égen a szórt fény zaja is hozzáadódik ehhez, tovább rontva a képminőséget, ezért szeretnek az asztrofotósok a lehető legsötétebb helyekről fotózni.

A kép készítésének részletei

Ehhez a képhez összesen 44.7 órán át számoltattam a fotonokat a fényképezőgépemmel, majdnem kétszer annyi ideig, mint a második helyezett Szivar-galaxis esetében, ami "csak" 23.5 óra volt. Július elejétől szeptember végéig összesen 11 újholdas éjszakát tudtam rászánni: egyszer a Tardosi-fennsíkra, egyszer a Vérteskozma fölötti rétre, kétszer a Nagy-Hideg-hegyre, és hétszer a Kékesre települtem ki, és lehetőség szerint végigfotóztam a rövid nyári éjszakákat. Vérteskozmán az időjárás sajnos közbeszólt, így ott nem készült használható felvétel. A 11 éjszaka alatt közel 500, egyenként 6 perces expozíciót készítettem az objektumról, amiből végül 447-et tartottam meg, a többit időjárási és technikai okokból ki kellett dobni. Az egyes expozíciók hosszát úgy határoztam meg, hogy a kép legfényesebb része ne égjen be (kivéve a csillagokat), de a leghalványabb részeken is több foton legyen detektálva mint a fényképezőgép kiolvasási zaja, így biztosítva hogy a gép teljes dinamika-tartományában hasznos adat, valódi részletek kerüljenek megörökítésre.

Share on Tumblr                 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés segít eldönteni hogy ön valódi felhasználó-e, és így kiszűrni a kéretlen reklámokat.