A növekvő Hold

Tipp: Kattintson a képre a teljes felbontású változatért. A nagy képet az egérrel lehet mozgatni.

A Hold fotózásának története majdnem egyidős a fotózás történetével. Az első próbálkozás a Hold megörökítésére Louis Jacques Mandé Daguerre nevéhez fűződik 1839-ben. Egyben az első próbálkozás bármilyen égi objektum megörökítésére is, az asztrofotográfia kezdete. Sajnos a kép elkészítéséhez használt távcső pontatlan óragépe és a hosszú expozíciós idő miatt a kép bemozdult, semmilyen felismerhető részlet nem látszott rajta. Egy évvel később viszont John William Draper-nek sikerült éles felvételt készítenie a Holdról. Fotográfusok és asztrofotográfusok azóta is folyamatosan fordítják fényképezőgépüket a Föld egyetlen természetes kísérője felé.

A Hold a Föld körül kering, és saját  tengelye körül is forog, oly módon hogy a keringési és körbefordulási idő hossza megegyezik. Ezt a jelenséget kötött tengelyforgásnak nevezik, egyik következménye, hogy a Hold mindig ugyanazt az oldalát fordítja a Föld felé, a másik oldalát lehetetlen a Földről megfigyelni. Mivel a Hold Föld körüli keringésének síkja majdnem párhuzamos a Föld Nap körüli keringésének síkjával, ezért a Holdat a Nap állandóan változó irányból világítja meg. Attól függően hogy a Hold mely része van megvilágítva, a következő holdfázisokat különböztetjük meg:

  • Újhold, amikor a Hold a Föld és a Nap között van, ilyenkor a Földdel átellenes oldalát világítja meg a Nap,

  • Növekvő holdsarló

  • Első negyed, amikor a Holdat nyugat felől éri a napfény, Földről látható korongjának fele van megvilágítva,

  • Növekvő Hold,

  • Telehold, amikor a Föld van a Hold és a Nap között, a napfény a Föld mögül éri a Holdat, a Földről látható korongja teljes egészében meg van világítva,

  • Fogyó Hold,

  • Utolsó negyed, amikor a Hold kelet felől kapja a napfényt, Földről látható korongjának fele van megvilágítva,

  • Fogyó holdsarló

Ez a kép az első negyed és telehold közötti növekvő Holdat ábrázolja.

A Hold légköre olyan ritka, hogy gyakorlatilag teljes egészében elhanyagolható. Ez rossz a Holdat meglátogató űrhajósoknak, mivel megfelelő védőruhát kell viselniük ami lehetővé teszi a lélegzést és megvédi őket a vákuumtól, sugárzástól és hőmérséklettől, ugyanakkor jó a Holdat megfigyelni szándékozóknak, mert légkör nélkül felhők sincsenek, amik eltakarhatnák a felszínt. A légkör hiányának másik fontos hatása hogy a Holdon nincs erózió, leszámítva azt amit a holdrengések és a becsapódások okoznak. A holdi alakzatok ily módon meglehetősen stabilnak tekinthetők.

A holdfelszín számos képződménye megfigyelhető szabad-szemmel is. A világosabb területek magasabb felföldek, hegységek, míg a sötét részek alacsonyabban fekvő síkságok, jellemzően megszilárdult ősi lávával feltöltődve. Az ősi időkben a sötét foltokat tengereknek, óceánoknak képzelték, ezért az elnevezésük is ehhez igazodik, a világosabb területeket pedig szárazföldnek hitték. Jó látási viszonyok esetén a nagyobb kráterek is kivehetők szabad-szemmel.

A kisebb részletek megfigyeléséhez távcsőre és jó légköri nyugodtságra van szükség, már egy kisebb távcsővel is becsapódási kráterek százait lehet megfigyelni a számos hegység mellett. A legnagyobb amatőrtávcsövek segítségével akár 1km átmérőjű részletek is megfigyelhetők a Holdon kivételesen jó légköri nyugodtság esetén.

A képen a különböző színek különböző mennyiségű vas- és titántartalmat jeleznek. A barnás árnyalatú területek sok vasoxidot tartalmaznak, a kék színt pedig a titánium-dioxid okozza.

Share on Tumblr                 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés segít eldönteni hogy ön valódi felhasználó-e, és így kiszűrni a kéretlen reklámokat.