A Ceruza-köd - NGC 2736

Tipp: Kattintson a képre a teljes felbontású változatért. A nagy képet az egérrel lehet mozgatni.

A Vela-csillagkép híres szupernóva-maradványa, a Vela SNR-ként emlegetett objektum egy kis részlete a képen látható Ceruza-köd.

Az NGC 2736 jelű, tőlünk körülbelül 815 fényév távolságban lévő Ceruza-ködöt William Herschel fia, John Herschel fedezte fel 1835 márciusában, Dél Afrikai utazása során. Expedíciójának célja déli csillagok és ködösségek jegyzékbe vétele volt, folytatandó az apja által elkezdett munkát. A feladat elvégzéséhez saját, 6.4m-es távcsövet állított fel. Ez a méret a távcső fókusztávolságát jelöli, mivel akkoriban a fókusztávolságot tartották a távcsövek legjellemzőbb paraméterének. John Herschel a Ceruza-köd legfényesebb részét látta csak távcsövében, a körülötte elterülő hatalmas kiterjedésű szupernóva-maradványt -melynek a Ceruza-köd egy kis részlete csupán- nem láthatta, azt csak fejlett asztrofotográfiai módszerekkel lehet megörökíteni.

A Vela-szupernóva-maradvány (röviden Vela SNR), mint a neve is sugallja egy nagy tömegű csillag szupernóva robbanása során alakult ki. A nagy tömegű csillagok az életük vége felé igen nagy mennyiségű anyagot juttatnak közvetlen környezetükbe, melyek a csillagtól távolodva egyre ritkábbak és hidegebbek lesznek. Amikor a csillagból szupernóva válik, hatalmas energiájú lökéshullám indul meg, ami a csillag által korábban ledobott gázokat utolérve, azokba beleütközve több millió fokra hevíti azokat. A magas hőmérséklet következtében a gázok gerjesztődnek, majd ahogy a hőmérséklet csökken, a visszarendeződő atomok a felesleges energiát fotonok formájában sugározzák ki. Ezek a fotonok okozzák a szupernóva körüli gázok fénylését. Jelenlegi ismereteink alapján a szupernóvarobbanás 11-12 ezer éve történhetett, körülbelül 800 fényév távolságban a Naprendszertől. A robbanás következtében csillag fényessége a Földről nézve hirtelen a Vénusz fényességének 250-szeresére növekedett, és a nappali égen is könnyűszerrel látható kellett hogy legyen.

Minden, a Világegyetemben található hidrogénnél nehezebb atom csillagokban keletkezett magfúzióval, melyeket aztán a fent leírthoz hasonló folyamatok szórtak szét, hogy aztán újabb csillagok, csillagrendszerek, bolygók, holdak keletkezzenek belőlük. Így keletkezett a Naprendszer is, benne a Földdel.

A Vela-szupernóva-maradványban nagyon sok oxigén található, ami arra utal, hogy II-es típusú szupernóva hozta létre. A II-es típusú szupernóvák magja pedig fekete lyukká vagy neutroncsillaggá esik össze. Történetesen éppen akad egy gyorsan forgó neutroncsillag a régióban: a Vela-pulzár, ami a kép látómezején sajnos kívül esik.

A pulzárok gyorsan forgó, erősen mágneses neutroncsillagok, melyek a mágneses pólusaik mentén egy keskeny nyalábban erős elektromágneses sugárzást bocsátanak ki, hasonlóan a világítótornyokhoz. Ha a sugárnyaláb a forgása során felénk is fordul, a csillag fényét pulzálni látjuk. A neutroncsillag gyors forgása a perdület-megmaradás következménye: A csillag magjának összeomláskor a mag átmérője drasztikusan csökken (mindössze 10-15 km-re). Hogy az impulzus-momentum ne változzon a kisebb átmérő ellenére, a fordulatszámnak kell megnövekednie. A Vela-pulzár például több mint 11-szer fordul meg tengelye körül másodpercenként.

Sajnos a Vela-pulzár és a Vela-szupernóva-maradvány közötti kapcsolat nem teljesen egyértelmű. Néhány adat ellentmondani látszik: egyrészt a pulzár nem pont a szupernóva-maradvány közepén található, hanem attól mintegy másfél fokra, valamint a pulzár sebessége és a maradvány sebessége is eltér egymástól.

A régió érdekessége, hogy a Vela-szupernóva-maradvány mögött, mintegy négyszeres távolságban egy másik szupernóvamaradvány is található, a Puppis-szupernóva-maradvány.

Share on Tumblr                 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés segít eldönteni hogy ön valódi felhasználó-e, és így kiszűrni a kéretlen reklámokat.