Ugrás a tartalomra
Tóth Gábor Asztrofotó

Fő navigáció

  • Összes kép
  • Mély-ég
    • Galaxisok
    • Ködök
    • Halmazok
  • Naprendszer
  • Cikkek
  • Kapcsolat

A Rejtett-galaxis - IC 342

Fotó
A Rejtett-galaxis - IC 342

Az IC 342 nem véletlenül kapta a Rejtett-galaxis nevet. Mérete és közelsége alapján sokkal fényesebbnek kellene látszódnia, olyannyira, hogy már Messier-nek is szemet kellett volna szúrnia, ám mégis sikerült viszonylag sokáig elkerülnie a felfedezést.

William Frederick Denning brit amatőrcsillagász fedezte fel 1895-ben. Denning - Messier-hez hasonlóan - üstökösök kutatására fordította ideje nagy részét, és annak ellenére hogy hivatalos csillagászati képzésben sosem részesült, több mint ezer cikket publikált neves tudományos folyóiratokban, valamint több szakmai díjat is kapott tudományos- és csillagászati intézetektől. Üstököskutató munkássága sem volt hiábavaló, számos üstökös felfedezése is a nevéhez fűződik.

A Zsiráf-csillagképben található galaxis látszólagos mérete 20 ívperc körül van, ami a Telehold méretének kétharmada. Csillagászati léptékben mérve annyira közel van hozzánk, hogy eleinte azt gondolták róla, hogy a Lokális csoporthoz tartozik. Az IC342 közelsége Hubble-t is foglalkoztatta, ezért igyekezett pontosabban megmérni a galaxis távolságát. A mérések eredménye alapján kiderült, hogy nem lehet tagja a Lokális csoportnak, mert messzebb van mint eredetileg feltételezték. Modern mérések eredménye szerint az IC 342 távolsága 10 millió fényév körül van, és a Lokális halmaz tőszomszédságában található Maffei I és Maffei II elliptikus galaxisokkal és számos törpegalaxissal alkot csoportot, melyet a két legnagyobb tagjáról IC 342 / Maffei I csoportnak neveztek el.

A Rejtett-galaxisra szinte teljesen merőleges szögben látunk rá, ezért korongja nem elnyúlt ellipszisnek, hanem majdnem kör alakúnak látszik. Ez remek alkalmat kínál a spirálkarok szerkezetének megfigyelésére. A galaxis morfológiai besorolása SAB(rs)cd. A titokzatos kód könnyen megfejthető: Az SAB köztes spirálgalaxist jelent, átmenetet a nem küllős és küllős galaxisok között. Az (rs) is átmenetet jelöl, mégpedig a gyűrűvel nem rendelkező és a gyűrűs állapotok között. A cd pedig arra utal, hogy a galaxis karjai lazán csavarodnak. Egy másik példa az SAB(rs)cd besorolású galaxisra, a Nagy Medve-csillagképben található Szélkerék Galaxis (Messier 101).

Az ok, amiért az IC 342 viszonylag sokáig felfedezetlen tudott maradni, és amivel kiérdemelte a Rejtett-galaxis nevet tulajdonképpen egészen hétköznapi. Az IC 342 saját galaxisunk, a Tejútrendszer keringési síkjához meglehetősen közeli irányban látszódik, a keringési síkban pedig koncentráltan vannak jelen a csillagok és a csillagközi gáz- és porfelhők. Ezek együttesen elnyelik és szétszórják a mögöttük található objektumok - köztük az IC 342 - fényének egy részét, ezért hozzánk már sokkal kevesebb jut el belőle és a színe is kicsit megváltozik, hasonlóan mint amikor egy ködös-szmogos napon a Nap fénye annyira elhalványul, hogy szabad szemmel is kényelmesen belenézhetünk.

A Rejtett-galaxis tehát valójában a Tejútrendszer szoknyája mögött bujkál.

mély-ég
galaxis
spirálgalaxis
Camelopardalis

Keresőtérkép

Technikai részletek

Készítés dátuma:
2017-10-16
2017-10-17
2017-10-19
Helyszín:
Ágasvár
Kékes
Felszerelés:
Sky-Watcher NEQ6 Pro
Sky-Watcher Quattro 250/1000
TeleVue Paracorr Type-II
Canon EOS 450D
Expozíciós idő:
288x300s ISO1600

Kiállítások

Naprendszertől a távoli galaxisokig
Csillag-Képek 2018 - Országos Asztrofotó Kiállítás

Címkék

mély-ég(51) köd(31) Namíbia(21) emissziós köd(20) galaxis(19) halmaz(19) spirálgalaxis(18) Messier(18) nyílthalmaz(16) sötétköd(16) globula(11) Namíbia 2014(11) reflexiós köd(10) küllős spirálgalaxis(9) Bok globula(8) AGN(8) különös galaxis(7) Namíbia 2016(7) csillagontó galaxis(5) naprendszer(5)

Nyelv

  • English English
  • Hungarian Hungarian

This work by Gábor Tóth is licensed under CC BY-NC-ND 4.0