A Rozetta-köd - NGC 2237

A fiatal nyílthalmazt John Flamsteed fedezte fel 1690-ben. Az égen Telehold-méretűnek látszó halmaz össz-fényessége 4.8 magnitúdó, ezért már kis távcsövekkel is látványos célpont lehet a vizuális megfigyelést végzők számára. Sajnos a köd vizuális megpillantásához nagyon sötét ég, gyakorlott megfigyelő és nagy távcső szükséges. A köd legfényesebb részeit William Herschel fia, John Herschel fedezte fel, melyek az NGC katalógusba külön objektumokként kerültek bele: NGC 2237, NGC 2238, NGC 2239, NGC 2246. Később kiderült hogy ezek mind egy nagyobb köd részei, mely megjelenése alapján Rozetta-köd nevet kapta, és az NGC 2237 azóta az egész ködöt is jelöli. A halmaz külön azonosítóval (NGC 2244) szerepel a katalógusban.

A köd egy óriási, körülbelül 130 fényév átmérőjű, gömb alakú H II régió. Főként egyszeresen ionizált hidrogén atomokból áll, amiket a fiatal nyílthalmaz csillagainak sugárzása kelt fénylésre. A halmaz csillagai nem függetlenek a ködtől, a köd anyagából jöttek létre nem egészen 5 millió évvel ezelőtt. A fiatal, O színképosztályú csillagok nagyon forrók, erős ionizáló sugárzást és csillagszelet bocsátanak ki. A csillagszél hatására a csillagok körüli térből kisöprődik a hidrogén és buborék keletkezik a köd belsejében, hasonlóan mint például az Orion-köd esetében. A hidrogénfelhő sűrűsége azonban nem egyforma, sűrűbb és ritkább részek találhatók benne, ezért a buborék fala sem szabályos gömb, hanem mindenféle fodrozódások találhatók benne. Helyenként a környezetüknél jóval sűrűbb csomók is kialakultak, amiket a csillagszél nem tudott olyan gyorsan kisöpörni, ezek sötét vagy világos, határozott szélű foltokként látszanak a képen, attól függően hogy az ionizált vagy a másik oldalukat látjuk. Ezekben globulákban a hidrogén sűrűsége és a nyomás már elegendően nagy ahhoz, hogy újabb csillagok keletkezzenek belőlük. 2004-ben a NOAO be is jelentette, hogy Herbig-Haro objektumot fedezett fel a területen.